Honnan indultam?

Az hogy ki voltam, és most ki vagyok, kevésbé fontos. Később írok róla. 

Amiért itt vagyok és megnyilvánulok, az annak az útnak a megmutatása, amit bejártam eddig.
Hova jutottam el általa, hova juthatsz el általunk.

Ezt szeretném megmutatni, és aki érzi a hívást ide, annak segítünk elindulni.

Úton járó vagyok, nem érkeztem meg egy trónba a szent hegy csúcsán.

Voltam ott betekintések erejéig, de felmásznom nekem kell oda egyedül.

Eljutottam egy pontig a hegyen, egy olyan kiszögellésre, ahonnan belátom az eddig megtett utamat.

Látom az alattam elterülő táj összefüggéseit, és látom, hogy sokan élnek ott lenn egymást taposva, egymástól szerezni akarva.

Keresve valamit. Sokan azt se tudják, mit. Van, aki biztonságot, van, aki boldogságot, van, aki a túlélését kutatja.

Érzik, valami hiányzik, és azt gondolják, hogy kívülről kellene megszerezniük.
Nem tudnak a hegyről, ahonnan a valóság úgy látszik, ahogy van.

Azért nem tudnak róla, mert onnan nem látják a hegyet, ahonnan néznek.

Talán épp azért, mert háttal állnak neki, vagy túl messze vannak még.

Ha pedig valaki beszél is nekik a hegyről, kinevetik, mivel nem látják, és nem hiszik el, hogy létezik. 

Sokan meg sem próbálják keresni ezt a hegyet.

Páran hisznek benne és keresik az utat a hegyre, de van, aki elveszettnek érzi magát a sűrű erdőben bolyongva.

Van, aki beleragadt egy mocsárba és mozdulni sem tud.

Van, aki a sivatagot járja, fogytán az ereje, kitartása, és nem találja az oázist, ahol szomját olthatná.

Vannak, akik süllyedő csónakban vannak a tengeren, de azt hazudják maguknak, hogy minden rendben. Félnek szembenézni a valósággal.

Van, aki a szakadék szélén áll, és nem lát más kiutat a kínjaiból, csak a zuhanást. 

A közös ezekben az emberekben, hogy hiányt szenvednek.

Gyötri a lelküket valami, vagy azt érzik, hiányzik az életükből valami, amit lehet, hogy nem tudnak még megfogalmazni sem.

Nem akarják azt, ami most van. Valami mást szeretnének hogy legyen, de nem találják az utat hozzá. 

Innen indultam én is. Bejártam ezt a tájat. Mocsárba ragadva, majd sűrű erdőben bolyongva, nevetve azokon, akik a hegyről beszéltek, hogy onnan minden máshogy látszik, hogy onnan majd megértem az összefüggéseket, és mindennek értelme lesz. Persze…hogyne…anyád… én most szenvedek az élet nehéz dolgainak a súlya alatt, nehogy azt állítsd nekem, hogy velem van a baj… megütlek…vagy… elsírom magam…a hiába való küzdelemtől.

Nem hittem, főleg magamban nem, de elindultam keresni a hegyet, mert… 

Volt egy megtapasztalásom, ami hitet adott. Megtapasztaltam egy folyamatban, hogy mindennel össze vagyunk kapcsolódva. Vagy inkább úgy mondanám, a részei vagyunk egy nagyobb tudatnak vagy valaminek. Befelé figyelve elkezdtem a folyamataim során pontos információt kapni számomra ismeretlen emberekről is, és az ő betegségeikről, érzéseikről, nehézségeikről.  

A megtanult technika és ennek gyakorlása adta meg végül a bizonyosságot ahhoz, hogy elkezdjem keresni a hegyet, és hogy ma már ennek felfedezésében tudok másokat is támogatni. 

Ma is emlékszem a pillanatra, amikor felébredt a belső tűz bennem, hogy én megtalálom ezt a hegyet…  Oroszlán-Kosként, nem állított meg semmi, csak én akadályoztam magam a hozott és  szerzett önkorlátozó hiteimmel. 30 év alatt sok bolyongással az erdőben, a szakadék széléről visszafordulva kivezetett ez a mély tapasztalás adta hit a mocsárból, át az erdőn, a félelmek barlangján keresztül, fel a hegynek egy pontjáig. Addig a pontig, ami egy választóvonal, amiről később írok majd.

Innen, ebből a perspektívából segítek azoknak, akik ezt kérik. Akik ezt az utat szeretnék bejárni. Innen a kiálló szikláról hívlak, látlak, vezetlek, lemegyek érted, fogom a kezed és próbálok segíteni, hogy meglásd, hogy merre lépj, hol van akadály, hogy menj át rajta, merre indulj. 

Ez az út nem könnyű, nem egy “mantrázunk, mosolygunk, és erőltetjük a pozitív gondolkodást ha látnak, miközben menekülünk a félelmeink és az árnyékunk elől” jellegű időtöltés. Csábító a lehetőség, hogy elforduljunk a félelmeinktől, és úgy tegyünk mintha nem lennének, vagy már meghaladtuk volna őket. De az az út a szakadékba vezet.  

Az én általam bejárt út az önmagunkkal való szembenézés, felvállalás útja.
Az önbecsapásainkon, a hazugságaink feltárásán, a félelmeinkkel való szembenézésen keresztül vezet az út a lélek szabadsága felé. Fel a hegyre. Könnyekkel van kikövezve az ösvény, de a végén felszabadult nevetés lesz a jutalmad, amikor a valóság egyszerűsége, szépsége és gyönyöre feltárul benned. Ez akkor tud megtörténni, amikor kikerülsz az illúziókból, amikor felismered és elengeded azokat a kötődéseket, amik ott tartanak, ahol most vagy – beragadva a mocsárban, eltévedve az erdőben, fuldokolva a tóban, és szomjazva a sivatagban, vagy a szakadék szélén billegve.

Mindez csak egy álomnak fog tűnni a hegyről visszanézve, az onnan megértett valóság csodálatos egyszerűségében és örömében. 

Újra a tiéd lesz mindaz, amit sosem vesztettél el.

Elfelejtetted, hogy ki is vagy?
Te ennek a mesebeli tájnak a teljhatalmú álmodója vagy.
Rajtad múlik, milyen mesét írsz. 

Emlékezni hívlak, önmagadra.

Ezt az utat nem egyedül jártam be, velem van feleségem, 30 éve társam az úton a nap 24 órájában.
Ő tartott a szeretetével, amikor küzdöttem a belső sötétségemmel, a félelmeimmel, amikor megtagadtam őt. A reménytelenség pillanataiban ő tartotta bennem a lelket. Biztatott és tartotta a teret, amikor küzdöttem a sárkányommal. Az ő szeretete tartott meg a szakadék szélén, és fordított vissza az útra.

És persze ő is megnyomogatta pár gombomat, amíg fel nem ismertem és oldottam az alatta lévő történetek erejét. Általa is felismertem rengeteg önáltatásom, hazugságom, félelmem, akarásom, ellenállásom. Az ő támogatása nélkül nem tudtam volna ezeken keresztülmenni. Együtt járjuk ezt az utat, egymást segítve, támogatva, fel a hegyre a valóság egyre tisztább nézőpontja felé. Ő is segít a te folyamatodban. Az ő érzékenységével, női bölcsességével, útjának minden tapasztalatával. Mondhatjuk úgy, hogy én látom a tájat, bejártam az út egy részét. Látlak téged hogy hol vagy, Ő pedig segít kimozdulni, segít feltárni az elakadásod okát. Közösen pedig átsegítünk, átkalauzolunk a nehéz szakaszokon, ami által a történeted új fejezeteit immár te írhatod. 

A belső munkádat helyetted persze nem tudjuk elvégezni. A saját tempódban, ahogy szembenézel az árnyékoddal, ahogy veszed az akadályokat, abban a tempóban kísérünk. A kondicionált árnyékszemélyedtől segítünk eljutni a benned lévő igaz önmagad felé, hogy cselédből vagy szegénylegényből a mesebeli királyságodban méltó helyedet foglalhasd el.  

Ölelünk Szilvi és Attila